Még augusztus eleje volt, amikor Borbély Gyula meghívta a Balzer tesztcsapatot egy különleges teszthorgászatra:

-Gyertek ilyen halat még úgysem fogtatok! Mondta a telefonba.

Gyula a Jászkiséri Halastavak gazdájaként régóta foglalkozik a nálunk egzotikusnak számító halak tenyésztésével, nevelésével. Nála horgászhattunk először amerikai csíkos sügérre is. Örömmel vettük az invitálást, hiszen ilyen hallal még tényleg nem találkoztun, hiszen az Ausztrál partvidék mangrove mocsaraiban őshonos tengeri fajról van szó. A barramundiról.

Barramundi

(Lates calcarifer)

Dél- kelet- Ázsia és észak Ausztrália tengereiben élő sügérféle. A part menti mangrove erdők mocsaraiban érzi jól magát, ahol a hőmérséklet sohasem csökken 20 C fok alá. Szaporodásához tengervízre van szüksége, de nagyon jól tolerálja a víz sótartalmának változását és további életét félsós és édesvízben éli le. Ez a trópusi ragadozó kitűnő sporthal, az Ausztrál horgászok kedvenc zsákmánya, hiszen akár másfél méteresre és 50 kilósra is megnőhet és nagyon vehemensen védekezik a horgon. Szálkamentes, hófehér száraz húsának kiemelkedően magas az omega-3 zsírsav tartalma. Vajas, lágy nem tolakodó ízével egyedülálló gasztronómiai élményt jelent.

 

A várható egy- másfél kilós példányokhoz igazodva a feketesügerezésnél már jól bevált 198 centis 22g-os Outlaw botot választottam tizennyolcas monofil zsinórral. A csali kettes és hármas méretű körforgó villantó volt.

István elmélete szerint a barramundik, mint általában a tiszta vízben élő halak félénkek, ezért nem fogjuk tudni megfogni őket a rövid bottal és a kis csalikkal megdobható távolságon belül. Legalább 25-30 métert kell dobnunk ahhoz, hogy elérjük őket. Ennek megfelelően felszerelése 3,90 méteres botból, húszas zsinórból 10 grammos úszó sbirolínoból és egy méteres előkére kötött 3 centis felszíni wobblerből állt.

Igaza is lett. Na nem abban, hogy messzire kell dobnunk, hanem, hogy nem tudjuk megfogni őket. A másfél órás dobálás eredménye mindössze két kapásszerű csípés lett. Azt sem a sbirolinoval hosszan eldobott és a felszínen pöcögtetett wobblerrel, hanem szinte a lábunk alatt, a partszélen húzott kis körforgó villantóval sikerült kicsikarni. Érdekes, hogy a barramundik a part melletti ritkás nádasban, a fűszálak között lapultak valószínűleg fejjel a part felé, hiszen a belső oldalon elhózott csalira rá sem hederítettek. Nem értettük a dolgot. Mit várhatnak a part felől, amikor az apróhalak a mélyebb belső részeken vannak? Talán nem azokra vadásznak?

 

Be kellett látnunk, nem lesz könnyű ezzel a távoli idegennel megismerkednünk. Egyik taktikánk sem jött be. Muszáj volt váltani, mert Gyula által ígért barramundi ebédhez a halat nekünk kellett produkálni. Az pedig nem járja, hogy a halak is kiröhögnek és még éhen is maradunk.

Újraterveztünk. A halakat a fűszálakkal tarkított part menti sekély vízben kellet valahogy becsapni. Ahhoz, hogy a kettesméretű körforgó villantót minél kevesebb elakadással tudjam vezetni a hármashorgot lecseréltem egyágúra. A horogra egy 4 centis twisztert húztam, így már sokkal kisebb merüléssel és lassabban tudtam bevontatni.

Talán a harmadikat dobtam egy piros-fehér twiszterrel tunningolt ezüst színű körforgóval, amikor a nádszálak között vízre érő és éppen elindított kombinációt nagy burványlást keltve magához ragadta egy kilós forma ezüst pikkelyes barramundi. A nagyobb meglepetés csak ezután következett. Ugyan Gyula figyelmeztetett, hogy nagyon erősek ezek a halak, de erre tényleg nem számítottam. A négy – ötperces fárasztás alatt a hal iszonyatos sebességgel cikázott a víz alatt és többször fejét rázva ugrott ki a vízből.

Most már értem, hogy miért szeretnek az Ausztrál sporthorgászok barramundira horgászni. Mekkora élmény lehet egy tizenöt – húszkilós példány kifárasztása. Kézzel emeltem ki az eddig számunkra csak fényképről ismert gyönyörű fényes ezüstszínű pikkelyest. Végre megvagy. Sóhajtottam.

István is csalit váltott. Maradt a sbirolino, de a wobbler helyett egy boxer horogra húzott zöld színű drop shot gumit kötött fel a másfél méteres előkére. Nem is kellett sokáig várnia a kapásra. Egymás után fogta a gyönyörű példányokat a túloldali nádasból. Az volt a taktikája, hogy a dobás utolsó fázisában a zsinórt megfogta, a csali előrecsapódott és kifeszült zsinóron érkezett a nádszálak közé. Apró pöccintésekkel keltette életre a felszín alatt lebegő bokorugró gumihalat és csapta be az ott lapuló tüskéshátú ragadozókat. Az erősebb felszereléssel ugyan könnyebb dolga volt a harcos ellenfelekkel szemben, de a szakáll nélküli horogtól így is sikerült egyik-másiknak megszabadítani magát. Alig egy óra alatt összefogtuk az ebédre való mennyiséget.

A haltisztítás és filézés a házigazda segítségével történt, de a fogások elkészítését gyakorlott szakácsnőkre bíztuk. Nem bántuk meg. Látványnak sem utolsó a baconba tekert grillezett barramundi, de az íze még annál is jobb. Ezt nem lehet leírni, meg kell kóstolni.

Köszönjük Gyula!                                                                                             Algayer Zoltán

1. Gránicz Tibor: (2012.03.30. 22:27) Szervusz Zoltán!
Gratulálok a cikkedhez! Élvezetes volt az olvasása és a képek magukért beszélnek. Hallottam már a magyarországi barramundi-król. Engem is felcsigáztak!!!
Már rég voltam \"Nálad\" (sajnos horgászni is... és nincs is kilátásban a rendszeres horgászás).
A SÜGÉR horgászboltban vásároltam az első Berkley damyljaimat, nagyon \"bejött\".Remélem a nem olyan rég megjelent nanofil típus is megtalálható a polcodon?!
Hamarosan bemegyek az üzletbe, mert szeretném kipróbálni az idén.
Fogjál sok szép halat az idén is!
Üdvözlettel: a Dvarsányi telekszomszéd (Marika) lányának barátja, G. Tibor